Menü

Illusztrációk

Illusztrációk

Nagyon izgalmasnak találtam a leporellókészítést. Korábban is készítettem már kisebb papírkivágással készült illusztrációt.
Ebben az esetben viszont valami nagyobbat és izgalmasabbat szerettem volna, az úszás izgalmát a víz hullámaival ötvözni.
Pasztellesebb, lágy színekkel dolgoztam, 4-5 szín, illetve árnyalat vezet végig az egész leporellón.

A papírkivágás vonalvezetésével az úszás dinamikáját szerettem volna visszaadni.
A leporellomban szereplő női karakter fürdőruhájának színe az egyetlen pirosas árnyalat, ez a szín csak a karakterhez tartozik, így emeltem ki őt az illusztrációból.
A terülőmintában a vízi növények lágy vonalait használtam.

A leporello minden eleme papírkivágással, ragasztással készült.
Azért választottam ezt a technikát, mert ez emlékeztetett leginkább a víz hullámaira.
A halakat, amik a karakteremet kísérik, szintén papírkivágással készültek, az összhatás kedvéért.

papírkivágás leporello

Nagyon izgalmasnak találtam a leporellókészítést. Korábban is készítettem már kisebb papírkivágással készült illusztrációt.
Ebben az esetben viszont valami nagyobbat és izgalmasabbat szerettem volna, az úszás izgalmát a víz hullámaival ötvözni.
Pasztellesebb, lágy színekkel dolgoztam, 4-5 szín, illetve árnyalat vezet végig az egész leporellón.

A papírkivágás vonalvezetésével az úszás dinamikáját szerettem volna visszaadni.
A leporellomban szereplő női karakter fürdőruhájának színe az egyetlen pirosas árnyalat, ez a szín csak a karakterhez tartozik, így emeltem ki őt az illusztrációból.
A terülőmintában a vízi növények lágy vonalait használtam.

A leporello minden eleme papírkivágással, ragasztással készült.
Azért választottam ezt a technikát mert ez emlékeztetett leginkább a víz hullámaira.
A halakat, amik a karakteremet kísérik, szintén papírkivágással készültek, az összhatás kedvéért.

papírkivágás leporello
könyvillusztráció - papagáj

Zelk Zoltán: Papagáj című verséhez készítettem egy illusztrációt.
A vers megadott minden alapot egy igazán színes illusztrációhoz.
A verset követve egy sárga-kék papagájt szerettem volna festeni.

Ebben az esetben egyértelmű volt számomra, hogy akvarellel dolgozom. Gyakran használom az akvarell légies tulajdonságát, illetve a fröccsenésre hasonlító technikát.
Vidám, de kissé realisztikusabb illusztrációt készítettem hozzá.

”A dzsungel könyve” című könyv borítóját alkottam újra. Gyerekkoromban olvastam ezt az irodalmi alkotást, akkor nemigazán tetszett, úgy emlékszem féltem is kissé a történettől. E félelmemen nem segített az akkori kiadás sötét tónusú, ijesztő karakterű borítója sem.
Úgy gondoltam, hogy itt a lehetőség egy régi klasszikus újraformálására, ezzel is oldva a saját negatív tapasztalatomat.

Akrillal festett, főleg növényekből álló képet festettem.
Fontosnak éreztem, hogy az illusztrációm, mozgalmas, színes és nyitott kompozíciójú legyen.
A festett képet ezután digitalizáltam, és kísérleteztem a színállásokkal.
A végeredményt tekintve, igyekeztem elegáns színvilágot és tipográfiát választani hozzá. Összességében az egyik kedvenc illusztrációm lett ebben a félévben.

A dzsungel könyve könyvborító tervezet

monokróm versillusztráció - Őszi fa

A haiku könnyűnek tűnik a rövid versforma miatt, azonban épp a tömörsége teszi nehézzé az igazán jó haiku megszületését.
A haiku akkor igazán jó, ha az ábrázolt kép fogalmaz meg egy magasztos gondolatot, érzelmet.
Olyan haikut választottam, ami számomra mély érzelmeket, gondolatokat közvetít. Így tudtam azonosulni a verssel, és így született hozzá ez az illusztráció.

Amikor kiválasztottam a verset, egyértelmű volt, hogy monokróm technikát fogok választani. A szénnel éreztem igazán egyensúlyban az őszi fa motívumát, a vers számomra komor, sötét hangulatú, így nem törekedtem kidolgozott vonalakra, formákra.
A fa leveleinek kuszaságával szerettem volna a szomorú hangulatot visszaadni.

monokróm versillusztráció - Őszi fa

A haiku könnyűnek tűnik a rövid versforma miatt, azonban épp a tömörsége teszi nehézzé az igazán jó haiku megszületését.
A haiku akkor igazán jó, ha az ábrázolt kép fogalmaz meg egy magasztos gondolatot, érzelmet. Olyan haikut választottam, ami számomra mély érzelmeket, gondolatokat közvetít. Így tudtam azonosulni a verssel, és így született hozzá ez az illusztráció.

Amikor kiválasztottam a verset, egyértelmű volt, hogy monokróm technikát fogok választani.
A szénnel éreztem igazán egyensúlyban az őszi fa motívumát, a vers számomra komor, sötét hangulatú, így nem törekedtem kidolgozott vonalakra, formákra.
A fa leveleinek kuszaságával szerettem volna a szomorú hangulatot visszaadni.

Nagyon közel állt hozzám ez a feladat.
A cikk, amit illusztráltam, arról szólt, hogyan temeti el a tudatunk a negatív, traumatikus emlékeinket, és ezek hogyan törnek időnként, akár álmunkban is a felszínre.
Ismerem ezt az érzést, ezt a folyamatot, ezért is örültem nagyon ennek a feladatnak.
Azonnal beugrott, a réteges emlékezet fogalma, amit még a főiskolán tanultam.
Ezek alapján biztos voltam benne, hogy az illusztrációmmal ezt a memóriát jeleníteném meg.

A papírkivágás közel áll hozzám, ebben az esetben pedig, rétegezett technikát használtam.
Az egész oldalas, és a borítótervem is több egymásra épülő rétegből áll.
A színekkel a harmóniára törekedtem, hiszen az agyunk felépülése is hasonló rétegek szövete

magazinillusztráció
magazin illusztráció

A hasábközi illusztrációm, maga az emlék, ami a cikkben szerepel. Ez az emlék ütközik ki, tör fel a felszínre, a nyugodt, hasonló rétegzésű szövetből, így fordított technikát használtam.
A hasábközi illusztráció belső rétege hordozza a lényeget, a legtöbb információt, s az emlék fontos részét, ezért befelé vezeti a tekintetet.
Ellentétben a többi illusztrációval, fontos volt, hogy színeiben harmonizáljon a többi képpel, mivel ez egy „rejtőző” emlék csak a trauma, a figyelemfelkeltő és kihívó szín.

Összességében, azt hiszem egy érdekes illusztrációt sikerült létrehozni.
A tipográfiával igyekeztem megtámogatni a képi elemeket, hogy egymást kiemelve érvényesüljenek a borítón és a belívben is.

Kapcsolat

E-mail: paramedic.anita@gmail.com

Tel.szám: + 36 20 407-9398

Keresés az oldalon

Közösségi média

Jogi nyilatkozatok

Kapcsolat

E-mail: paramedic.anita@gmail.com

Tel.szám: + 36 20 407-9398

Keresés az oldalon

Közösségi média

Jogi nyilatkozatok

Kapcsolat

E-mail: paramedic.anita@gmail.com

Tel.szám: + 36 20 407-9398

Jogi nyilatkozatok

Keresés az oldalon

Közösségi média